Elrendelte a bíróság Renner Erika zaklatójának letartóztatását 

A Fővárosi Főügyészség azt indítványozta korábban, hogy a férfit az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben helyezzék el.

  • HVG
Elrendelte a bíróság Renner Erika zaklatójának letartóztatását 

Annak érdekében, hogy ne követhessen el újabb bűncselekményeket, emberölés előkészületének gyanúja miatt a Fővárosi Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki zaklatta és fenyegette Renner Erikát, és ahogyan várható volt, a nyomozási bíró pénteken döntött is az ügyben. R. László letartóztatásának elrendeléséről Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség szóvivője tájékoztatta a 24.hu-t. A 60 férfit az indítvány az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben helyezik el.

A rendőrség szerdán fogta el a férfit, aki a gyanú szerint kedden este a lúgos orvos áldozataként ismert nő otthonához ment, és kaputelefonon keresztül azzal fenyegette meg élettársát, hogy ha legközelebb erre jön, kioltja Renner Erika életét, majd távozott. A 24. hu információi szerint szerint R. László tagadta, hogy megfenyegetőzött volna, az állította, hogy csak annyit mondott kaputelefonban, hogy „hazudik Renner Erika”.

R. László a kedden történtek előtt is rendszeresen zaklatta Renner Erikát, a férfit idén májusban már le is tartóztatták emiatt, és ugyan a bíróság arról is döntött, hogy a letartóztatását meghosszabbítják egészen szeptember 25-ig, ám júliusban szabadon engedték mondván, a bűncselekményt ugyan elkövette, vagyis tényleg rátámadt Renner Erikára a közöttük folyamatban lévő polgári per tárgyalásán, de nem beszámítható, így nincs tudatában cselekménye súlyának.

Ez mind Renner, mind a férfi által ugyancsak zaklatott Mérő Vera számára csak augusztusban derült, ki az elengedéséről egyiküket sem is értesítették, ráadásul a tavaszi letartóztatással megszűnt a távoltartási végzés a férfi ellen.